Az ókori görögök azt a polgárt nevezték idiótának (idiotész), aki nem foglalkozott közügyekkel, és ez már akkor sem számított dicséretnek Ugyanezek a görögök voltak azok, akik a közösségi döntéseken alapuló társadalmi együttélést – amire viszont nagyon büszkék voltak – demokráciának nevezték. Büszkék voltak a demokráciára, mert az önrendelkezést egy magasabb életszínvonalként fogták fel ahhoz képest, amit a zsarnokság nyújtani tudott. Nem tudjuk pontosan, miért, de egy ponton túl nem akartak az elnyomó-elnyomott játszma egyik oldalán sem állni többé, hanem úgy döntöttek, hogy megpróbálnak kiegyezni a döntetlenben. Aztán hódítók jöttek és mentek, és sok évszázad múlva Európa úgy találta, hogy a görög demokraták által kijelölt irányt érdemes követni. A francia felvilágosodás szellemi mozgalma a görögök idiótáját a burzsoában (bourgeois) ismerte fel a polgárral (citoyen) szemben.